Párizs lerobbant északi negyedében, egy egykori közösségi mosoda helyén Inna Sevcsenko azt magyarázza, hogyan gyakorolhat az új feminista-generáció a gerendáról lelógó nagy bokszzsákon. Az ukrán származású feminista szervezet, a Femen megnyitotta első "nemzetközi kiképző központját". Az újoncokat köszöntve a Femen egyik vezetője beszédében olyan szavakat használt, mint "háború", "katonák", "terrorizmus" vagy "ellenség".
Felmerül hát a kérdés, hogy miért katonai szóhasználatot alkalmaznak - amely elsősorban a férfiak privilégiuma - küldetésük bemutatására. S nem ellentmondó-e, ha az újfajta feministák éppen a meztelenséggel küzdenek a nők kizsákmányolása ellen. A kérdés igen csak aktuális azon a héten, amikor Katalin cambridge-i hercegné félmeztelen fotóinak közlését betiltotta egy francia bíróság. "Ez teljesen más: mi békés háborúról, békés terrorizmusról beszélünk" - feleli Inna a brit Guradian tudósítójának - "Azért vesszük le a ruháinkat, hogy az emberek lássák, nincs más fegyverünk, csak a testünk. Ez egy működő harcmód a férfiak világában. Miközben ők dominálnak, ez az egyetlen módja, hogy provokáljuk őket, s figyelmet kapjunk".
Hangsúlyozza, hogy ők nem rejtik el a testüket, nem rejtik el az arcukat, szembeszállnak az ellenfeleikkel. "Jól fel kell készüljünk fizikailag is arra, hogy a szemükbe tudjunk nézni" - magyarázza. Inna szerint nincs ellentmondás a félmeztelen vagy meztelen tüntetésben, miközben az általuk a "patriarchális társadalom három fő bűneként" említett: szexuális kizsákmányolás, diktatúra és vallás ellen harcolnak. A Femen szlogenje, hogy a 'meztelen tiltakozás szabadság', saját testük visszahódítása, amely szöges ellentétben áll a pornográfiával vagy a már említett paparazzi fotókkal, amely a nők kihasználásáról szól.
A ruhák levétele valóban nagy nyilvánosságot hoz. "Ideológiát építettünk a félmeztelen tüntetés mögé, mikor észrevettük, hogy ha levesszük a felsőnket és hangosan kiabálunk, akkor felfigyelnek ránk" - érvel Alexandra Sevcsenko, a szervezet egyik alapítója. "Működik. Persze az emberek a meztelenségünkről is beszélnek, de meghallgatják az üzenetet is, amit közvetítünk" - teszi hozzá. "Higgy nekem, borzasztó nehéz, hogy közönség előtt levegyem a ruhám és kiálljak oda. De ez egy harc, és az sosem könnyű" - szögezi le Alexandra.
A Femen női mozgalmat 2008-ban, Ukrajnában hozták létre, hogy a szexizmus, a prostitúció és a nők kizsákmányolása ellen harcoljanak a volt szovjet tagköztársaságban. A 22 éves Inna egy katonatiszt második lánya, újságíróként diplomázott, majd levette a felsőjét, s a szervezethez csatlakozott, melynek köszönhetően elvesztette jól fizető, sajtós állását a kijevi városházán. Augusztusban egy akciójának köszönhetően el kellett hagynia Ukrajnát.
Félmeztelenül egy láncfűrésszel ki akart vágni egy ortodox fakeresztet a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjai mellett kiállva, akik egy templomban tiltakoztak az Vlagyimir Putyin elnök hatalma ellen, s ezért börtönbüntetésre ítélték őket. "A láncfűrészes eset után három napig követtek a titkosszolgálatok. Annyira persze nem voltak titkosak, a tudtodra hozzák, hogy követnek téged, így félemlítve meg még inkább. Egyik reggel megpróbáltak betörni a lakásomba - akkor éreztem, hogy valóban veszélyben vagyok. Nem féltem a börtöntől, voltam már korábban is rács mögött, de ennél vannak rosszabb dolgok is" - meséli Inna Sevcsenko.
Egy francia feminista csoport meghívására tehát Párizsba utazott, ahol a Femen felállította központját a Lavoir Moderne Parisien egykori mosókonyhán, a szegény és etnikailag megosztott Goutte d'Or negyedben. Emile Zola, francia író 1877-ben úgy jellemezte az akkor még korszerű mosodát, mint "egy végtelen hangár, lapos tetővel, a vasoszlopokon ülő fagerendák pedig hatalmas ablakokban végződnek".
Miután 1953-ban bezárták, színházként működött tovább. Később egy ingatlanfejlesztő szerezte meg az épületet, amelyet lakásokká akart szétbontani. Jelenleg komoly pénzügyi gondokkal küzd, s a hangárt is veszélyesnek minősítették.
A volt mosoda első emeletén, az egykori szárító szoba falán most a Femen jelszavai állnak: "A meztelenség szabadság", "Vetkőzzünk", "Nő vagyok, nem egy tárgy". Ha a férfi újságírók, vagy fotósok csak a meztelen lányok miatt érkeztek a sajtótájékoztatóra: csalódniuk kell, a kiképző központ bemutatóján a lányok farmerben és pólóban köszöntik az egybegyűlteket. A negyed utcáin a három, magas fiatal nő oda-nem-illő, eddig szokatlan utat próbál járni a nagy létszámú, helyi muszlim közösség elfátyolozott, fejkendővel eltakart női között, akik csendben tolják a babakocsit az út mentén. A Femen "Jobb meztelenül, mint burkában" elnevezésű kampánya szerzett pár ellenséget magának.
"Az ötlet, hogy hozzuk át a mozgalmat Franciaországba és nyissunk kiképző központot, francia kezdeményezés volt. Francia feministák hívtak meg minket, azt üzenve: szükségünk van rátok" - fejti ki Inna. "Korábban azt hittük, Franciaország az első világi és feminista ország, melynek nincs szüksége ránk. Amikor megérkeztünk, kiderült, hogy új harcot kell kezdenünk. A feminizmus új arcát, egy új vonalat kell elindítanunk" - magyarázza a 22 éves lány.
Szerinte a klasszikus feminizmus már egy öreg és beteg nő, aki nem dolgozik többé - megragadt a könyvekben és konferenciákon. "Ugyanazon elvek vezérelnek, mint a klasszikus feministákat, csak a harc módja változott. Ismét újoncokat kell toborozzunk az ideológiához" - véli a Femen-vezér. "A korai feministák azért harcoltak, hogy nadrágot viselhessenek, és győztek. Most viselhetünk nadrágot, de ha egy nő a parlamentben beszél, meghallgatják férfi társai? Még mindig egy férfiak uralta világban élünk, ahol a nők rabszolgák, ahol a nők nem keresnek annyit, s nincs annyi lehetőségük, mint a férfiaknak. Így ismét van miért küzdeni" - összegez Inna Sevcsenko.
Míg ő Párizsban marad, hogy fizikailag és mentálisan is felkészítse az újonnan érkezőket, addig Alexandra Sevcsenko és Okszana Sacsko visszatérnek Kijevbe, ahol hasonló tábort hoznak létre. Terveik szerint egy harmadik központot Brazíliában alapítanak majd, ahol rengeteg követőjük van, s ahol a 2016-os olimpiai játékokra készülnének tüntetésekkel.
"Harcosok születnek majd, akik nem pusztán francia katonák lesznek. Feminista harcosok, nemzetközi katonák. Mindenütt szükség van a Femen-re" - jelentette ki Inna. Visszatérve a bokszzsákhoz bevallja, a képzés nem lesz teljesen pacifista. "A feminizmusnak provokatívnak kell lennie, máshogy a nők nem jutnak figyelemhez, csak ez módszer maradt nekünk. A képzés egyszerre lesz erkölcsi és fizikai is. Jó formában kell lenned, hogy a tüntetéseken el tudj futni, szembe tudj szállni a rendőrrel, vagy fel tudj ugorni egy épületre, autóra, ha kell" - teszi hozzá.
A francia rohamrendőrséget már tájékoztatták a lányok érkezéséről.
Julija Timosenko: máris elcsalták a választásokat
Julija Timosenko, bebörtönzött volt ukrány kormányfő nyolc oldalas levelet intézett a demokratikus államokhoz, nemzetközi intézményekhez és az ukrán állampolgárokhoz arra kérve őket, hogy állítsák meg az általa diktátornak nevezett Viktor Janukovics ukrán elnököt. Az ellenzéki politikus szerint az "elnök és családja önkényesen irányítja és kirabolja az országot".
Felhívásában figyelmeztet, találjanak módot a "Janukovics-féle diktatúra megfékezésére, még mielőtt a meghamisított választások teljhatalommal ruházzák fel őt". Timosenko szerint erre megvan a békés módszer: korrupcióellenes vizsgálatot kell indítani az elnök és környezete ellen, zárolni kell bankszámláikat, elkobozni az illegálisan szerzett vagyont, és nemkvánatos személynek minősíteni Janukovicsot a demokratikus államokban.
Az ukrán külügyminiszter pénteken közölte: nem engedik szabadon Timosenkót azért, hogy az Európai Unióval aláírhassák a társulási szerződést. Ezzel a hivatalos látogatáson Ukrajnában tartózkodó lengyel elnök szavaira reagált, aki közölte, a Timosenko-ügy akadálya lehet a szerződés aláírásának. Bronislaw Komorowski szerint Kijevnek választani kell az EU és Moszkva között. Washington szankciókkal fenyegette meg Ukrajnát, ha nem engedik el Timosenkót: visszahívják a kijevi nagykövetet, és felfüggesztik az ottani diplomáciai külképviselet működését. Az amerikai szenátus határozata szerint az ellenzéki politikus elleni bírósági eljárás politikai indíttatású.
Via: nepszava.hu
Short link: Copy - http://whoel.se/~9v9CR$1h6