Pucéran a pápa elé?

A rendszerint félmeztelenül tüntető Femen nevű szervezet négy tagját feltartóztatta az olasz rendőrség, de ötödik társuk valahogy bejutott a Szent Péter térre. A 25 év körüli ukrán nők akkor akarták felhívni az általuk képviselt ügyre a figyelmet, amikor XVI. Benedek pápa hagyományos vasárnapi úrangyala imádságát mondta a Szent Péter téren.

Az olasz rendőrök négy aktivistát még azelőtt lefogtak, hogy elérték volna a Szent Péter teret. Egyiküknek azonban - egy szőke, testhezálló farmert, félmeztelen felsőtestén fekete tüll mellényt viselő nőnek - sikerült kibontani a "Freedom for women" (Szabadságot a nőknek) feliratú transzparenst, mielőtt a rendőrök elérték volna.

A rendőrök autóba ültették a tüntető nőket, és a Vatikán elől a borgói kapitányságra szállították őket. A Femen feministái szombaton az olasz Demokrata Párt, a legnagyobb baloldali ellenzéki párt tüntetésén is felhívták magukra a figyelmet. Silvio Berlusconi kormányfőt ostorozó táblákkal vonultak fel gyakorlatilag pucéran, tetőtől talpig az olasz nemzeti színekre festetten: az egyik zöld, a másik fehér, a harmadik zöld színben.

A Femennek - amelynek állítása szerint 300 aktivistája van Kijevben - gyakorlata van a hasonló akciókban, és a szervezet három év alatt fogalommá vált Ukrajnában és külföldön. A félmeztelen vagy lengén öltözött nők a prostitúció, a szexturizmus és a zaklatás - amelynek az ukrajnai egyetemista lányok gyakran ki vannak téve - ellen emelik fel a szavukat.

Via: hir24.hu


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~qrOSN$3q

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply