2006. december 2.

Sólyom László köztársasági elnök említette nemrég egy interjúban, hogy a budapesti rendőrfőkapitány „olyan hangot használt október 23. után, amely a Kádár-rendszer hangja”. Ugyanennek a visszarendeződési folyamatnak a része a Teleki László Alapítvány és Intézet megszüntetése. Az 1990. májusi választások után a Külügyi Intézetet, a Magyarságkutató Intézet, valamint az akkor megalakult Dunatáj Intézet tevékenységét közös – alapítványi – keretbe kellett foglalni. Ez szerkezet működőképes volt addig, ameddig az egyes kutatói közösségek önállósága nem csorbult, és a Külügyminisztériumnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalának és a kormány egyéb intézményeinek irántuk tanúsított érdeklődése megmaradt. A magyar kormányok 1995 óta a Teleki Intézet irányában érdektelenek voltak. A magyar külpolitika irányítóiban nem alakult ki az autonóm szakértőkkel való együttműködés kultúrája. Vagy hátat fordítottak nekik, vagy kézi vezérléssel szerették volna irányítani őket. Megvonják a költségvetési támogatást Teleki Intézettől, amely egy tekintélyes vagyonnal rendelkező alapítvány felügyelete alatt áll. Ezt nem lett volna szabad megtenni. /Molnár Gusztáv: Visszarendeződés. = Magyar Hírlap 2006. december 2.
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2006. december 2.

Tőkés László püspök a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem 11 magyar díszdoktorához fordult az egyetemi feliratok ügyében. Oláh György Nobel-díjas tudósnak, Erdő Péter bíboros-prímásnak, Bölcskei Gusztáv református püspök-zsinati elnöknek, Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek, Abádi Nagy Zoltán, Bokros Lajos, Chikán Attila, Vajda Mihály és a norvégiai Csemay Lászó professzoroknak, valamint Pungor Ernő és Glatz Ferenc akadémikusoknak írt nyílt levelet Tőkés László, arra kérve őket, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktoraiként tekintélyüket latba vetve segítsenek a kolozsvári intézményben kialakult áldatlan helyzet megoldásában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen olyan magyarellenes esemény bontakozott ki, amely felidézi 1919-et, amikor a bevonuló román karhatalom kilakoltatta székhelyéről az elődintézményt, a Ferenc József Egyetemet és tisztogatást hajtott végre a magyar oktatói karban, vagy azt, ahogyan 1959-ben Ceausescu vezényletével megszüntették a Bolyai Tudományegyetemet. Tőkés László kijelentette: napjainkban a multikulturálisnak álcázott kolozsvári intézményben szintén erővel akadályozzák meg az önálló magyar karok létrehozását, és nemhogy a Bolyai Tudományegyetem helyreállítására irányuló, jogos magyar követeléseknek nem tesznek eleget, hanem még az intézmény által előírt két- vagy többnyelvűségnek sem adnak teret. Elbocsátják állásukból, illetve a rendőrség kezére adják a törvényes jogokért, az ifjúság esélyegyenlőségéért kiálló magyar oktatókat – írta Tőkés László, súlyos etnikai diszkriminációnak minősítve Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok elbocsátását. Arra kérte a díszdoktorokat, hogy csatlakozzanak az Erdély-szerte kibontakozó, széles körű tiltakozó megmozdulásokhoz. Bodó Barna elmondta: ha nem sikerül előrelépni még idén, és nem változik meg az egyetem román vezetésének hozzáállása a kétnyelvűség és az egyenjogúság kérdésében, akkor azt tervezik, hogy az intézmény minden magyar vezetője lemond. (Magyar Rádió Online) /Erdély.ma, dec. 2./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2006. december 2.

A határon túli magyarság sorsának megismerése ösztönös programja lett a hatvanas–hetvenes években az önazonosságát kereső, eszmélkedő magyarországi ifjúságnak is. Csoóri Sándor írta le Tenger és diólevél című esszéjében, miként alakult az akkori fiatalok szellem- és jellemformáló érdeklődésének folyamata, a hátizsákos kíváncsiság átcsapott lelkiismeret-furdalásba és kétségbeesett, konok cselekvésbe. Kovács István a Kilencek nevű költőcsoport tagjaként 1968-69-ben érkezett ide, és a Megyei Tükör néven induló hetilap – majdani napilap – szerkesztőségében hasonló korú és szellemiségű költő-, írótársaságra bukkant Sepsiszentgyörgyön. A Megyei Tükör heti riportjainak számottevő része ma is kiállja a próbát. A Megyei Tükör szerkesztőiből született meg 1989 végén a Háromszék című napilap. A lap munkatársai felmérték, hogy tovább tart a kisebbségi lét keretei között 1919 óta folyó küzdelem a megmaradásért. Erdély legkisebb megyéjének, az 1968-ban megalakított Kovásznának van egész Románia vonatkozásában a legnagyobb példányszámban megjelenő magyar napilapja, a Háromszék hétköznap 15 000 példányban lát napvilágot, míg a hét végi melléklet 17 000 fölé emeli az újságot. Ez elég ahhoz, hogy a lap megéljen. A Háromszék a legfüggetlenebb magyar újság Romániában. Távolságtartó a magyar államról vagy az RMDSZ-től. A főszerkesztő Farkas Árpád. Olyan munkatársak veszik körül, mint a Teleki Pál-emlékérmes Sylvester Lajos, aki szoborállító és színházpártoló tevékenységével maga is élő legenda volt a hetvenes–nyolcvanas években. /Kovács István: Láthatatlan kézjegy – A Háromszék című sepsiszentgyörgyi lap az erdélyi magyarság szolgálatában. = Magyar Nemzet, dec. 2./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

1962. december 2.

Kolozsváron meghal Bíró Vencel (1885-1962) piarista történész, író. 1934-től az önálló erdélyi piarista rendtartomány főnöke, 1940-től a Ferenc József Tudományegyetem, majd 1945-48 között a Bolyai Tudományegyetem ny. r. tanára, Erdély és Kelet-Európa történetének kutatója.
[Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989]

1943. december 2.

Magyarpécskán a r. kat. plébánia vezetésével megnyílik a télikonyha. Másfél hónap leforgása alatt mintegy 2500 ebédet osztanak ki szegény sorsú gyermekeknek és munkaképtelen időseknek.
[Balogh Béni: Dél-erdélyi magyarság 1940-1944]

Via: vilag.transindex.ro

Short link: Copy - http://whoel.se/~qDJMP$3p