Botrány az ukrán parlament első ülésén

"Négy lány átmászott a parlamentet védő kerítésen, félmeztelenre vetkőztek, egy szál bugyiban tüntetve a fagyos hidegben, míg a hatóságok le nem tartóztatták őket" - írta az AFP francia hírügynökség fotóriportere. Míg a lányok kinn a rendőrökkel dulakodtak, addig benn az épületben a képviselők estek egymásnak. A Julija Timosenko bebörtönzött exkormányfő mögött álló Egyesült Ellenzék-Haza (Batykivscsina) ukrán párt megakadályozta, hogy két honatya bejusson az ülésterembe és letegye az esküt. A képviselők a Haza párt színeiben jutottak mandátumhoz, azonban a frakcióhoz nem csatlakoztak, ezért azzal vádolták meg őket, hogy átálltak a kormány oldalára. A nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt a parlament körüli kerítést bontotta le, melyet szerintük törvényellenes húztak fel. Majd az őrökkel verekedtek össze bejutás közben: egy ablak kitört, s egy biztonsági kapu megrongálódott.




A parlamentnek tegnap kellett határoznia Viktor Janukovics elnök kormányfőjelöltjéről, lapzártánk előtt azonban úgy tűnt, mára halasztják a voksolást. Az államfő szoros szövetségesét, a jelenlegi miniszterelnököt, Mikola Azarovot jelölte a posztra. Megválasztása - melyhez a 450 fős törvényhozás több mint fele, azaz 226 képviselő támogatása volt szükséges - alig kétséges. A Régiók Pártja ugyanis az október 28-ai választásokon 185 mandátumot szerzett, s számíthat még a 43 független képviselő, és koalíciós partnere, a 33 mandátummal bíró kommunisták támogatására is. A 178 fős ellenzék - a Haza párt, a Szabadság és Vitalij Klicskó vezette UDAR - Azarov ellen szavaz.

Via: nepszava.hu


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~A0AmB$1zQ

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply