Néha felnézek a Nőkért.hu-ra. Van egy sorozatuk, amelyben nőkről van szó. Nőket dicsérnek. Megismertetnek minket azon nők életrajzával, akikre szerintük fel kéne néznünk. És egy nagyon érdekes dolgot vettem észre ezzel kapcsolatban. Vannak ezek között a nők között írók, matematikusok, feminista aktivisták. Olyanok, akik vagy a tudomány, vagy a feminista harc tekintetében elértek valami nagyot. De vannak, akik hiányoznak: sosem dicsérnek nőket azért, mert jó feleségek, jó háziasszonyok, jó családanyák voltak. Egy nőt sem tartanak érdemesnek arra, hogy bemutassák és dicsérjék, hogyha nem volt nagy agitátor, nem emelkedett ki tudományok terén, hanem annyit ért el az életben, hogy boldogságban és tisztességben felnevelte a gyermekeit, harmonikus házasságban élt férjével. Egy ilyen nőt se találtam, egyet sem. Így rá kellett jönnöm valamire: a feministák mélységesen lenézik a házastársi kapcsolatot, az otthonteremtést, a gyermeknevelést, vagyis minden olyan feladatot, amely a nőkhöz kötődik. És azért akarják, hogy nekik ne kelljen, vagy legalább a férfival 50-50%-ban lehessen ilyet végezni, mert mélységesen lealacsonyítónak találják. Szerintük az, hogy valaki boldog házasságban él és felnevel mondjuk öt gyereket, az csupán annyit érdemel: csak ennyi tellett tőled? Nem írtál könyvet, nem találtál fel semmit, nem szereztél tudományos fokozatot, nem tartottál nagy beszédeket. Csak ennyi voltál: semennyi. Arról prédikálnak, hogy a férfiak mennyire lenézik a nőket és az ún. nőies foglalkozásokat, pedig egy a feministák nézik le mindezt.

Nem beszélve arról, hogy nem csak a nőies foglalkozásokat, de a nőies tulajdonságokat is lenézik. Ők nem akarnak kedvesek, csinosak, finomak, szépek lenni. Nem akarnak a kedvesség, az irgalom, a szeretet, a szépség lenni a világban. Férfiak akarnak lenni. Erősek, határozottak, törekvőek, logikusak. Azt hiszik, ha egy nő hölgyként viselkedik, akkor automatikusan ostoba bábu lesz. Hogyha elsődlegesen szép, kedves, finom lelkű akarok lenni, akkor óhatatlanul is szürke egér vagyok, valami buta fruska, logika nélkül. Nem értik meg, hogy a kettő megférhet egymás mellett. Hogy egy nő lehet egyszerre bájos és okos is. Csak az eszét bájosan használja, úgy, ahogy egy nőhöz illik, nem pedig parancsolóan, az élre törve. Nem értik meg ezek a nők, hogyha így viselkednek, a férfiak megutálják őket, és joggal! Mert mint a teremtés koronái, a férfiak azok, akik vezetésre termettek, ők a családfők, és ezért nem viselik el, hogy egy nő parancsolgasson nekik. Mert a természet rendje nem ez. Beléjük van kódolva genetikailag az a hierarchia, mely szerint a férfi a fő. Nem, nem despota, türannosz, diktátor: hanem jó vezető. Igazságos király, vagy - ha tetszik - jó pásztor. Akár tetszik, akár nem, a férfiak ezt a tisztet Istentől születésüknél, nemüknél fogva kapták. Aztán az persze rajtuk múlik, hogy elég bátrak-e ahhoz, hogy vállalják a vezetést, és elég nemesek-e ahhoz, hogy ne éljenek vissza vele. Ha Jézus Krisztusról vesznek példát, nem fognak.

Ezek a nők képességeiket csak férfias módon akarják érvényesíteni, nem pedig nőies módon. Követelnek ahelyett, hogy kérnének. Kijelentenek ahelyett, hogy sugallnának. Irányítanak ahelyett, hogy ihletnének. Ahelyett, hogy a férfiakat serkentenék a jóra és biztosítanák a hátteret ahhoz, hogy eredményesek legyenek, inkább ők akarnak csinálni mindent helyettük. Olyan ez, mintha minden gyári munkás igazgató akarna lenni - ugyan munkások nélkül mégis mit igazgatna? Vagy ha a festmény modellje kikapná az ecsetet a festő kezéből - de modell híján kit festene le? Ha a gyermek akarna nevelni - gyerekek nélkül kiket nevelne? Kell, hogy legyenek munkások, kell, hogy legyenek modellek, kell, hogy legyenek gyermekek. Kell, hogy legyenek nők - feleségek, anyák, háziasszonyok. De mégis ki meri azt mondani, hogy a munkás értéktelen az igazgatóhoz képest, a modell a festőhöz képest, a gyermek a szüleihez képest? Dölyfös kapitalisták, hatalommániások, akik a felületes csillogást szemlélik. Akik nem az elvégzett munka minőségét nézik, hanem a pénzt és a hírnevet. Pedig alapvető keresztény elv, amit a filozófus-teológus Tudós-Takács János is tanított azoknak, akik hallgatták: többet ér az az utcaseprő, aki jól végzi a munkáját, mint egy hanyag orvos. Minden ember értékes, aki jól végzi feladatát, függetlenül attól, hogy mennyi pénzt kap érte vagy milyen elismerést vált ki az istentelen környezetéből. Ennek analógiájára egy másik kérdés: ki meri azt mondani, hogy az a nő, aki szeret egy férfit, aki gyermekeket szül és nevel, aki takarít, aki kicsinosítja a házat, aki meleg étellel várja haza szeretteit - kevesebbet érne, mint a férfi, aki egyetemen oktat?

Elmondom, kik mondják ezt. A feministák.

A férfi-nő egyenlőség során a feministák nagy karrierre ácsingóznak, amiért sok pénz jár és nagy hírnév, vagy jól oda lehet koppintani vele a férfiak orrára. Egy feminista sem küzd azért, hogy ugyanannyi bányásznő lehessen, mint férfi. Egy feministát se láttam még, hogy azért szidta volna a „patriarcha elnyomókat", hogy férfi többség volt a nagy világháborúk katonái között. Tudom, morbid gondolat: de miért csak a nagy elismertséggel és sok pénzzel járó foglalkozásban baj az egyenlőtlenség? Miért nem kiáltott még fel egy feminista sem: több női katonasebesültet! Több mustárgázba belehalt nőt! Több hadszíntéren levágott női lábat!

Valójában, mivel a feministák lenézik a női foglalkozásokat, ezért a férfiakat akarják odakényszeríteni. Azt gondolják, hogy azért nem a férfiak végzik ezeket, mert összefogtak, és elérték, hogy nekik ne kelljen ezeket csinálniuk. Véletlen se azért a nők végzik a házimunkát, főznek, varázsolják az otthont meghitt zuggá, mert nagy általánosságban ők értenek ezekhez jobban, nem a férfiak, mert a nő szívesebben és jobban csinálja mindezt, a férfias foglalkozások pedig azért férfias foglalkozások, mert a férfiak csinálják őket jobban és szívesebben. Nem értéktelen, lenézett, kevés fizetéssel járó és értékes, megbecsült, gazdagságot hozó foglalkozások közt van választóvonal, mely előbbi a nők jussa, utóbbi pedig a férfiaké, és ez igazságtalan - hanem nőies és férfias foglalkozások között. Ugyanis a klasszikus férfifoglakozások között, ha megnézzük, sok a lenézett, nehéz, alig fizetett, sőt veszélyes munka. Ha a férfiak valóban olyan gonoszak lennének, akkor a nagy feminista agitátornők már rég egy bányában köpködnék a szenet. És persze, gondolom a nőket azért hagyták ki a katonáskodásból, és azért kerültek ki az ágyútöltelékek a férfiak közül, mert annyira lenézik és utálják a férfiak a nőket - véletlen se azért, mert egyrészt a férfiak alkalmasabbak a katonáskodásra, másrészt óvni, védeni akarták a nőket. Szeretetből. És mert megbecsülik őket.

Nem értem a feministák logikáját. A céljuk: a férfiakat (is) belekényszeríteni a nőies foglalkozásokba. (Hisz nyilván akkor lesz helye nőknek a férfias foglalkozásokban, ha némennyi férfi nőies foglalkozásokra cseréli azokat.) Hogyha én azt akarom, hogy valaki tegyen valamit, csodálatosan festem le. Kedves János, Sándor, Péter... Csodálatos dolog háziasszonynak lenni. Nagyszerű dolog főzni. Remek takarítani. Szuper azon töprengeni, hogy milyen színű függöny menne a bútorhoz. A zoknidat stoppolni pedig külön élvezet. Nem lenne hát kedved neked is kivenni ebből a részed? - én így állnék hozzá feministáék helyében. Akkor talán lenne rá esély, hogy néhány férfi valóban kedvet kapna mindehhez. De nem, ők ezt mondják: rettenetes, alantas, borzasztó a háziasszony teendőlistája. Alacsonyabb rendű, alantasabb foglalkozás az ő jussa a férfiakéhoz képest. Kedves János, Sándor, Péter... Kérlek, mondj le arról a viselkedésformáról és munkáról, amit végzel, és amik annyira csudásak, amelyeket én is a magaménak akarok tudni, és kérlek, végezd el az én alantas teendőimet, és viselkedj nőiesebben, ami tudjuk, azt jelenti, hogy gyenge leszel és buta, amilyen én persze nem akarok lenni.

Őszintén: János, Sándor, Péter helyében lemondanál „férfiprivilégiumaidról", melyek agyon vannak dicsérve és melyek után minden feminista ácsingózik, hogy olyan legyél és olyasmit csinálj, amit pedig lenéznek, ami elől menekülnek?

Nyilván nem.

De nem csak ez a gond ezzel a mérhetetlen megvetéssel, ami a nőiesség irányában megnyilatkozik. Hanem az, hogy ezzel boldogtalanná teszik a nőket. Képzelj el egy zongoristát, aki csodálatosan játszik. Erre született, ehhez van tehetsége, ez az, amiben jó. Erre kitalálná, hogy a zongorázás alantas az énekléshez képest, és ő is énekes akar lenni, holott nem arra született, nem ahhoz van tehetsége, valljuk be: nincs hangja, vagy ha van is, nem annyira szép. Egyszerűen csak az lett a fixa ideája, hogy a zongorázásnál az éneklés magasabb szintű. Képzeljük el, ahogy lázítaná a többi átlagos hangú, de csodás billentyűvirtuózt a zongorázás ellen: hazugság, hogy az emberek tehetségekkel és tehetségtelenségekkel születnek! Az énekesek találták csak ezt ki, hogy gonoszul elnyomjanak minket és az alantas zongorázás területére kényszerítsenek! Nézd az énekest: kiáll, énekel, mindenki őt nézi, mi meg csak ott mellette ütjük a billentyűt!

Vajon van értelme az ilyen irigységnek? Önnön hivatásunk lenézésének? Annak, hogy olyan helyre törekedjünk, ami nem nekünk való, és másokat a mi helyünkre kényszerítsünk, akik pedig a mi feladatainkat nem tudják olyan jól végezni?

Miért nem képesek elfogadni a feministák, hogy az is teljesítmény, hatalmas teljesítmény, hogyha valaki egy lakásból otthont csinál, ha ételt tesz az asztalra, ha kitakarítja a házat, ha férjét támogatja és serkenti, ha gyermekeket szül és nevel? Miért csak azt ismerik el, ha valaki a tudomány, a politika, a művészet területén ér el valamit? Feministák, miért nézitek le saját dédanyáitokat? És főleg: miért néztek le engem? Engem, aki 20 évesen férjhez mentem, aki elismerem a férjemet családfőnek, aki sok gyermeket akarok. Miért nem fogtok engem dicsérni, ha nem tanszékvezető leszek és a történettudományok doktora, hanem egy boldog férj boldog felesége, tisztességes emberekké nevelt gyermekek édesanyja? Miért néztek le engem mélységesen? Minden háziasszony nevében kikérem magamnak, hogy lenéztek, mert nem beszédeket tartok, hanem elérem, hogy a férjem, noha fárasztó a munkája, mégis mosolyogva térjen haza! Ez is hatalmas teljesítmény! Siránkoztok azon, hogy a tudós-, művész-, feltalálófeleségeket hogy elnyomták, hogy minden babért a férjeik arattak le. Pedig minden értelmes ember tudja, hogy minden sikeres férfi mellett ott áll egy nő. Aki egy percig se irigy a férjére, hanem boldog. Boldogabb a férje sikereitől, mintha ő érte volna el őket, mert a férje sikerei valójában az övéi is. A férjünk sikerei a mieink is. Nélkülünk a férjeink nem lennének azok, akik. És tisztában vagyunk vele, hogy egy test vagyunk, egy egységbe tartozunk, már nem ő van és én, hanem mi. De tudjátok mit? Nem is vágyunk kortársaink elismerésre. Elég nekünk, ha férjünk és Isten elismer minket. Ezer tapsnál többet ér a férjünk hálája. Tízezer kitüntetésnél nagyobb dicsőséget jelent Isten tetszése. Hogy úgy mondjam, Szűz Mária nem ért el semmit, csak háziasszony volt, feleség, édesanya. Ma mégis milliók dicsérik és tisztelik őt kitüntetetten. Milliók imádkozzák a rózsafüzérben, hogy ő az a nő, akit Jézus - vagyis Isten - a mennyben megkoronázott. Ő a mennyek Királyné Asszonya, a Bölcsesség Széke, a pátriárkák, az angyalok Királynéja. Ezerszer magasabbra jutott nálatok, törető, karrierista, rikácsoló feministák egy nő, aki főzött, mosott, takarított, pelenkázott, ebédet készített mindenféle tudományos fokozat megszerzése nélkül és helyett. Példakép lett ő minden nő számára, menedék, szerető öl, biztos pont, szilárd háttér. A tudós asszonyokra felnézek, felnézek én is - de Máriához futok, hozzá imádkozom.

Minden egészséges nő lelkébe Mária képe van égetve. A nőé, aki szeret. A nőé, aki egyszerűen csak ott van. A nőé, aki nem akarja magát előtérbe tolni, és épp ezért előtérbe tolta az Isten. „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik." Hagyjatok minket békén, feministák, hagyjátok, hadd szeressünk, hadd szeressük a férfit, hadd szeressük a gyermekeket. Hadd legyünk otthonunk királynője, hadd ne kelljen a kinti világ törtetésében érvényesülnünk, hadd ne kelljen férfias tulajdonságokat növesztenünk, elnyomva magunkban az igazi nőt. Ne nézzetek le minket, ne nézzétek le saját magatokat. Hagyjatok, hogy igazi nők lehessünk, egészségesek, boldogok és így boldoggá tevők.

Tudom, hogy engem nem fogtok dicsérni. Tudom, hogy semmi olyat nem fogok tenni, ami szerintetek említésre méltó. Csak feleség leszek, csak háziasszony leszek, csak anya leszek. De ezek a csak-nők Istentől koronát érdemelnek, ezek a csak-nők Isten, a férjük és a gyermekeik szemében királynők. Én pedig inkább leszek egy kis otthon, egy apró birodalom királynője, ki láthatatlan koronáját a Magasságbelitől kapta, mint ezer látható plecsni kifáradt, önző, gyűlölködő, mérhetetlenül gőgös, szeretet nélküli hordozója, akit lehet, hogy sokan megtapsolnak, micsoda nő, de valójában, amire született mint nő, abban nem ér el semmit, saját nemének és a másik nemnek is csak karikatúrája, akinek az egész élete abból áll, hogy más legyen, mint aminek lennie kéne, és gyűlölje a világot, hogy nem lehet az.

Drága Mária, Te kedves csak-nő, aki nélkül nem mehetett volna végbe a Megváltás: kérlek, imádkozz értünk, hogy a sátán terve, a nemek felforgatása, egymásnak uszítása ne jusson diadalra. Kérlek, taníts meg minket, milyen az igazi nő, hogy mi is azok lehessünk. Ha házas hivatásunk van, adj mellénk igazi férfiakat, akik ebben segítenek. Jótanács Anyja, kérlek, segítsd meg azokat, akik nem lelnek örömet nőiségükben, hogy felismerjék benne a szépséget; lásd el őket jótanácsaiddal, hogy mit kellene tenniük maguk és szeretteik boldogságára. Amen.

(Reina Nicolasa - kozepkorispanyol.wordpress.com)

Via: szentkoronaradio.com

Short link: Copy - http://whoel.se/~HUCih$3NT