Fotók: Hitler-bajusszal és meztelen keblekkel tüntettek Párizsban

A Femen nőjogi szervezet aktivistái a szélsőjobboldali Nemzeti Front ellen tüntettek a szokásos figyelemfelkeltő módon a francia fővárosban.

Hitler-bajusszal és fedetlen kebleikre horogkeresztes európai zászlót festve tiltakoztak a Femen nőjogi szervezet aktivistái kedden Párizsban a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) ellen, miközben a párt az európai parlamenti választásokra mutatta be a képviselőjelöltjeit.

Fotó: MTI / EPA / Yoan Valat

Az Ukrajnában alakult feminista szervezet 22 női tagja fekete nadrágban és bakancsban, katonai menetlépésben érkezett az elé az épület elé, ahol az FN a sajtótájékoztatóját tartotta, miközben azt skandálták, hogy fascist epidemic (fasiszta járvány) és a pártelnök Marine Le Penre utalva Marine fascist (Marine fasiszta). A tüntetők – akiknek a hasán és a hátán is a fascist epidemic felirat volt olvasható – nem tudtak az épületbe bemenni, a sajtótájékoztatót kívülről próbálták hangosan megzavarni. 

Inna Sevcsenko, a Femen Párizsban élő ukrán vezetője szerint a megmozdulás célja "az Európában egyre terjedő fasiszta járvány elítélése" volt. A szervezet ezért "nemzetközi kampányt indít a fasizmus ellen Európában". "Ma kezdjük el önöknek megmutatni, hogyan fogunk velük bánni" – tette hozzá a feminista aktivista. A femenek akciója mintegy tíz percig tartott. A 22 nőt azután körbevették a rendőrök, és előállították őket.

Fotó: MTI / EPA / Yoan Valat

A felmérések szerint 22 százalékkal jelenleg a francia pártok között második helyen álló szélsőjobboldali Nemzeti Front azt tűzte ki célul, hogy az élen végezzen Franciaországban a május 25-i európai parlamenti választásokon. Az elmúlt években szalonképesebb arculatot öltött, magát se jobbra, se balra nem soroló erő nem annyira a saját programjával (bevándorlásellenesség, az eurózónából való kilépés) kampányol, hanem az általános Európa-ellenes hangulatot és az eurót ért bírálatokat, valamint a kormány népszerűtlenségét próbálja meglovagolni.

Via: hvg.hu


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~5mMte$54A

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply