Marine Le Pen beszédét előbb az apja, majd a Femen is …

Miközben a megosztott francia szakszervezetek külön-külön ünnepeltek a május elsejei felvonulásokon, a szélsjobboldali Nemzeti Front hagyományos párizsi nagygylésén a pártelnök Marine Le Pen beszédét elször apja, a pártalapító Jean-Marie Le Pen, majd a Femen njogi szervezet aktivistái is megzavarták pénteken.

A pártelnök apja, a 86 éves pártalapító, aki lányával köztudottan nincsen beszél viszonyban, felment a színpadra és megállt a pulpitus eltt, ahol Marine Le Pen éppen a beszédéhez készüldött. Jean-Marie Le Pen rá sem nézett a lányára - aki kényszeredett mosollyal szándékosan a jegyzeteibe bújt -, gyzelemre emelte a kezét, és perceken át ünnepeltette magát a tömeggel. Aztán lement a színpadról, beült egy gépkocsiba és elhajtott a helyszínrl, a lánya beszédét nem hallgatta meg.

A Nemzeti Frontot 2011 óta vezet Marine Le Pen és apja között több mint egy hónapja tart a nyílt háborúskodás. A pártelnök úgy véli, hogy apja a gázkamrákat bagatellizáló véleményének ismételgetésével és Philippe Pétain, a II. világháború idején a nácikkal kollaboráló francia rendszer vezetjének méltatásával keresztülhúzza azon erfeszítéseit, hogy a pártból fsodorbeli ert kovácsoljon. Ezért megtiltotta a tiszteletbeli elnöknek, hogy a hagyományos május 1-i nagygylésen, amelyet egyébként Jean-Marie Le Pen honosított meg, szót kapjon a színpadon. A pártalapító még tavaly is tartott itt beszédet.

Apja legutóbbi megszólalásait Marine Le Pen korábban provokációknak és politikai öngyilkosságnak minsítette, majd fegyelmi eljárást indított a pártalapító ellen. A Jean-Marie Le Pen elleni esetleges szankciókról hétfn dönt a Nemzeti Front vezetsége. Elemezk szerint nem várható a pártban még mindig népszer politikus kizárása a Nemzeti Frontból, de elképzelhet, hogy megvonják tle a tiszteletbeli elnöki címet.

Miután Marine Le Pen belekezdett a beszédébe pénteken a párizsi Opera eltti téren, három félmeztelen n a testén Heil Le Pen felirattal, kezében megafonnal megjelent egy erkélyen. A három aktivista a náci Harmadik Birodalmat megidéz nagy vörös zászlókat engedett le az erkélyrl és náci karlendítéssel üdvözölte a huhogó tömeget, mieltt a Nemzeti Front biztonsági szolgálatához tartozó emberek ervel eltávolították ket onnan.

"Ezen a május 1-jén csak meglepetések történnek" - mondta a szélsjobboldali politikus, aki kénytelen volt tíz percre megszakítani a beszédét.

A Femen-aktivisták egyébként már déleltt is megzavarták a Nemzeti Front felvonulását, amelyet szintén a családi viszály határozott meg. Két fedetlen kebl n akkor tnt fel a tömegben, amikor Marine Le Pen koszorút helyezett el Jeanne d'Arc szobránál, aki a szélsjobboldali párt jelképe. Őket is eltávolították a helyszínrl, ahol ezután Jean-Marie Le Pen, aki a tömeg végén vonult, egyedül helyezett el egy csokrot. Tavaly még együtt koszorúzott apja és lánya.

Via: m.kisalfold.hu


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~pNy3E$63p

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply