Meztelenül a szélsőjobb ellen

Hitler-bajusszal és fedetlen mellükre horogkeresztes európai zászlót festve tiltakoztak a Femen nőjogi szervezet aktivistái kedden Párizsban a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) ellen. Az MTI szerint a párt éppen az európai parlamenti választásokra mutatta be a képviselőjelöltjeit.

000 Par7860740

Az Ukrajnában alakult feminista szervezet 22 női tagja fekete nadrágban és bakancsban, katonai menetlépésben érkezett az elé az épület elé, ahol az FN a sajtótájékoztatóját tartotta, miközben azt skandálták, hogy fasiszta járvány. A tüntetők nem tudtak az épületbe bemenni, a sajtótájékoztatót kívülről próbálták hangosan megzavarni.

Megmutatjuk, hogy fogunk velük bánni

Inna Sevcsenko, a Femen Párizsban élő ukrán vezetője szerint a megmozdulás célja „az Európában egyre terjedő fasiszta járvány elítélése” volt.

Ma kezdjük el önöknek megmutatni, hogyan fogunk velük bánni.

– tette hozzá a feminista aktivista.

A femenesek akciója mintegy tíz percig tartott. A 22 nőt azután körbevették és előállították a rendőrök.

A 22 százalékkal jelenleg a francia pártok között második helyen álló szélsőjobboldali Nemzeti Front azt tűzte ki célul, hogy az élen végezzen Franciaországban a május 25-i európai parlamenti választásokon.

000 Par7860731

Az elmúlt években szalonképesebb arculatot öltött, magát se jobbra, se balra nem soroló erő nem annyira a saját programjával (bevándorlásellenesség, az eurózónából való kilépés) kampányol, hanem az általános Európa-ellenes hangulatot és az eurót ért bírálatokat, valamint a kormány népszerűtlenségét próbálja meglovagolni.

Szélsőséges és populista európai pártokról itt olvashat bővebben.

Via: index.hu


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~emMse$52u

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply