Premier az arab világban : félmeztelenül tiltakoztak Tunéziában a …

2006. május 30.

Temesváron május 28-án, vasárnap véget értek a Bánsági Magyar Napok. A vasárnapi rendezvények Bartók Béla emlékének szóltak. Szekernyés János Bartók Béla és a Bánság című könyvét mutatták be a színház stúdiótermében, este pedig az operaház színpadán a szegedi Kortárs Balett két Bartók-művet adott elő. A könyv a világhírű zeneszerző gyermekkorának, első hangversenyeinek, majd bánsági kapcsolatai dokumentumainak gyűjteménye, amely a harmincas évek közepéig követi nyomon Bartók életútját. /(Sz. I.): Bartók-nap, a zárórendezvény. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 30./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2006. május 30.

Május 27-én Kolozsváron, a Bulgakov kávézóban, amint Orbán János Dénes jelezte, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és az Előretolt Helyőrség Irodalmi Páholy első közös rendezvényét tartotta. Az Előretolt Helyőrség alapítóját, Szőcs Gézát hívták meg elsőként, aki a Liberté – 1956 c. könyvéről beszélt. Az identitásom elsősorban költő, nem lapszerkesztő, drámaíró – fejtette ki Szőcs Géza. A Liberté dráma lett, de eredetileg filmszüzsének íródott azon eszme alapján, hogy minden nemzetnek meg kell találnia azt a történetet, amely a legtöbbet mondja el róla. A történelem órája Magyarországon 1956-ban ütött. A fiktív dráma alapját az 56-os események kortörténeti leírásai adják. A könyv nemcsak a drámát, hanem jegyzeteket, szemelvényeket és sok eddig még nem publikált fotót tartalmaz. Nyártól a film forgatására is sor kerül, és októbertől a debreceni színház előadásában is megtekinthető lesz. /Vetési Júlia: Liberté –1956. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2006. május 30.

A nyugalmat keresi Faludy György, a neves író, ezért akar Tordaszentlászlón házat vásárolni – mondta el Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke. Szerinte Faludy évente 3-4 hónapot tölt majd el a Kolozsvártól alig 30 kilométerre fekvő faluban, ahol azonban nem lesz teljesen elszigetelve, hiszen itt vannak az E-MIL-tagok, akik bármikor az író rendelkezésére állnak, ha valamire szüksége lenne. Faludy Györgynek már szokásává vált, hogy nyáron legalább egy hónapot a Székelyföldön nyaral. Faludy május 29-én Kolozsváron, a Bulgakov kávéházban bemutatta Karoton című regényét és Test és lélek című, 1400 műfordítást tartalmazó kötetét. Ezt követően az íróval Szőcs Géza beszélgetett. /Debreczeni Hajnal: Tordán „házal” Faludy. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

1975. május 30.

Az Államtanács elfogadja az 54. sz. törvényrendeletet, amely szabályozza a végzős egyetemi hallgatók munkába állását. A jogszabály szerint a "kihelyezés" központilag szabályzott és kötelező. A kihelyezett diplomás szakmánként eltérő mennyiségű időt (legtöbbször 3 évet) köteles letölteni a kijelölt munkahelyen. A törvény előírásai erőteljesen sújtják a magyar kisebbséget, ugyanis ettől kezdve szisztematikusan színromán vidékre helyezik a végzős egyetemisták többségét. Azok, akik nem hajlandóak elfoglalni a kijelölt munkahelyet, kötelesek megtéríteni az oktatás költségeit és a tanügyben sem kaphatnak többé állást. Akik letöltik a három évet és sikeresen leteszik a véglegesítő vizsgájukat, csak magas összeköttetéssel, komoly anyagi áldozattal ("csúszópénzzel") tudják elintézni, hogy valamelyik magyarok által (is) lakott területen kapjanak állást. (1978 és 1989 között a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar végzőseinek 40%-át a Kárpátokon túli megyékbe, 20%-át pedig román többségű erdélyi megyékbe helyezik.)
[Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989]

1942. május 30.

Nagy Ferenc püspökhelyettestől a román hatóságok megtagadják az utazási engedélyt.
[Balogh Béni: Dél-erdélyi magyarság 1940-1944]

Open all references in tabs: [1 - 3]

Via: vilag.transindex.ro


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~MPqRG$2ui

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply