"Rossz" keresztett vágott ki a Femen aktivistája

A Pussy Riot-ügyben való ítélethirdetést fokozott várakozás előzte meg, többen is biztosították a tagokat szolidaritásukról, több nagyvárosban tüntetést szerveztek – így várható volt, hogy a Femen, feminista csoport is akcióba lép. A csoport egyik tagja félmeztelenre vetkőzve egy motoros fűrésszel elvágott egy keresztet. A vallásgyalázó tett közben szabadságot követelt a botrányos punk bandának – adta hírül a KijivPost.

A mozgalom aktivistái a Kijev központjában található pravoszláv keresztet szerették volna kivágni, de tévedésből - talán a tiltakozás hevében - egy unitus keresztet vágtak ki, amelyet 2004-ben a kárpátaljai unitus egyházak állítottak fel a Cseka által meggyilkolt és megkínzott áldozatok emlékére. Az ukrán rendőrség ezután lezárta a csoport kijevi irodáját. A feminista csoport közölte, hogy nem bánták meg a tettüket, és készen állnak a további tiltakozásokra. Azt is elmondták, hogy bár a rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt, ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne találják meg. A Femen a hétvégén több tüntetést is szervezett Kijevben a Pussy Riot támogatására, amit összekötöttek a kizárólag férfiakból álló kormány elleni tiltakozással is.

A Femen egy 2008-ban alapított ukrán feminista csoport, Kijev központtal. Anna Hucol azért alapította a csoportot, mert hagyományos eszközökkel nem tudta felhívni a figyelmet az ukrán nők helyzetére. A nőjogi mozgalom rövid időn belül világhírnévre tett szert a félmeztelenre vetkőzött aktivistáik tiltakozó akcióival, főként a szex-turizmus, a nők külföldi prostítúcióra való kényszerítése, a vallási intézmények, a házasság-közvetítő irodák ellen. A Femen fő célja az ukrajnai nők intellektuális és morális síkon történő fejlesztése, valamin egy olyan Ukrajna kép kialakítása, amely megfelelő lehetőségeket biztosít a nők számára. Azonban kérdéses, hogy céljaik eléréséhez a megfelelő formát választották-e, hiszen komoly ellentmondás jelenik meg a képviselni vágyott eszmék és az elérés módja között. A másik legismertebb aktivista az újságíró Alekszandra Sevcsenkó szerint 2017-ben kirobbantják a nőforradalmat.

Via: kitekinto.hu


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~T7gGJ$1XC

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply