"Stricik vagy szenátorok maguk?" – újra vetkőztek a femenesek – videó

2014. július 17., csütörtök, 19:01Utolsó frissítés: tegnap

Szerző: MTI

Címkék:
femen;

Kinyomtatom
Elküldöm


Twitter

Vetkőzéssel tüntetett a Femen nőjogi szervezet négy aktivistája csütörtökön a francia szenátusban az ellen, hogy a képviselők nem támogatják a prostituáltak ügyfeleinek büntethetőségét.

Az Ukrajnában alakult feminista szervezet négy tagja a tribünön, a hallgatóság első sorában foglalt helyet az azonnali kérdések órájában.

Az eleinte csendben üldögélő nők végighallgatták a gázai konfliktusról, aztán a calais-i migránsok helyzetéről folytatott vitát, majd hirtelen levették a pólójukat. Testükön a stricik vagy szenátorok maguk? felirat volt olvasható, és ugyanezt kiabálták a képviselők felé. A négy nőt a felsőház biztonsági őrei azonnal kitessékelték az ülésteremből, és személyazonosítás után elengedték őket.

A fiatal nők jelenléte egyébként nem igazán zavarta meg a szenátorokat, annak ellenére, hogy az ülést rövid időre fel is kellett függeszteni. A kormányt a vidék helyzetéről kérdező egyik szenátor ironikusan megjegyezte, hogy a "megyéket is egyre jobban lemeztelenítik".

A tiltakozás apropóját az adta, hogy a szenátus illetékes bizottsága július 8-án kivette a prostitúció elleni harc megszigorításáról szóló törvénytervezetből a prostituáltak ügyfeleinek büntethetőségéről szóló intézkedést. A parlament felsőházában a képviselőknek csak 22 százaléka nő, míg a nemzetgyűlésben 27 százalékos ez az arány. A szenátust ezért a francia politika macsófellegváraként szokás emlegetni.

Facebook-oldalán a Femen felháborodottságának adott hangot amiatt, hogy a szenátorok nem kívánják a prostituáltak ügyfeleit is büntetni. "Segíteni akarják a szervezett bűnözést vagy pedig harcolni ellne? A prostituáltak ügyfeleit vagy pedig a nők jogait kívánják védeni? A maffia vagy az igazságszolgáltatás pártján állnak?" - írták a jogvédők.


Twitter

Nyomtatás
Küldés

Via: hvg.hu


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~Sq7ci$5HP

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply