A nők elleni erőszak miatt tiltakozott tegnap a botrányairól ismert FEMEN nevű ultraliberális nőjogi szervezet Törökországban a muzulmán nők elnyomott helyzetére felhívva a figyelmet.
A magukat művérrel preparáló feministák egészen véletlenül a Hagia Sophia előtt botránkoztatták meg az embereket, mely építése idején az egész keresztény világ legnagyobb temploma volt, később mecsetként működött, mára azonban már múzeum.
Isztanbul belvárosában táblákkal és kiabálással kívánták felhívni „a dél-ázsiai muzulmán országok kormányainak a figyelmét a nők elleni genocídiumra” négy aktivistával, akit a török rendőrség női tisztjei gyorsan eltávolítottak a helyszínről.
A szexizmus ellen is rendszeresen félmeztelenül tüntető girhes feministákat kórházba szállították kivizsgálásra.
Az esemény előtt egy török asszonyt a rokonai agyonlőttek, mert egy perpatvart követően otthagyta férjét.
A FEMEN aktivistái – akiknek egyébként céluk egy női forradalom kirobbantása 2017-ben - azt is a feminizmusra tartozónak vélték, amikor múlt vasárnap Moszkvában tartottak tiltakozó akciót Vlagyimir Putyin ellen, illetve a szavazás eredményének állítólagos meghamisítása miatt.
Az isztambuli tüntetéssel egy időben az ankarai parlament a nemzetközi nőnap alkalmából több törvényt fogadott el a nők védelmének erősítése érdekében. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök az ország délkeleti részén lévő Mardin városában egy konferencián azt ígérte, hogy a török hatóságok jogi és pénzügyi segítséget, továbbá oltalmat kívánnak biztosítani a nőkkel szemben alkalmazott erőszak áldozatainak.
Az állítólagosan nők védelmében rendezett, török parlamenti vitában Ramazan Can, az AKP képviselője kijelentette: „Bár megtörjük a férfiak hegemóniáját, nem kérünk a feminizmus problémájából.”
(Russia Times, Hürriyet Daily News, MTI, Istanbulian nyomán Szent Korona Rádió)
Via: szentkoronaradio.com
Short link: Copy - http://whoel.se/~zDJMP$iL