Tag Archives: újság

"Megkegyelmezett" a kebleit felfedő Femen-aktivistának a Vatikán

Főoldal / Külföld Három nappal őrizetbe vétele után a Vatikán a hét végén elrendelte annak az ukrán nőnek a szabadlábra helyezését, aki a Femen radikális nőjogi szervezet aktivistájaként csütörtökön Rómában, a Szent Péter téri betlehemi jászolnál felfedett keblekkel hirdette, hogy Isten egy nő. Az eset néhány órával azt követően történt, hogy Ferenc pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a karácsonyi híres Urbi et Orbi áldást.Federico Lombardi vatikáni szóvivő szombaton közölte, >>>

Félmeztelenül demonstrált egy Femen-aktivista a Szent Péteren

HVG.HU-HÍR Mindez néhány órával azt követően történt, hogy Ferenc pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a karácsonyi híres Urbi et Orbi áldást. Az aktivista a tömegben elvegyülve kora délután hirtelen levette a pólóját, átugrotta a jászol körüli korlátot és karjaiba vette a kisded figuráját. Keblein a God is woman (Isten egy nő) felirat volt olvasható. Az akciónak egy csendőr vetett véget, aki utánarohant, elvette tőle a gyermek Jézus szobrát, kötelezte, hogy öltözzön fel, majd jó messzire elvezette a jászoltól. Az >>>

Levetkőzött egy nő a római jászolnál

Mindez néhány órával azt követően történt, hogy Ferenc pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a karácsonyi híres Urbi et Orbi áldást. Az aktivista a tömegben elvegyülve kora délután hirtelen levette a pólóját, átugrotta a jászol körüli korlátot és karjaiba vette a kisded figuráját. Keblein a God is woman (Isten nő) felirat volt olvasható.Az akciónak egy csendőr vetett véget, aki utána rohant, elvette tőle a gyermek Jézus szobrát, kötelezte, hogy öltözzön fel, majd jó messzire elvezette a jászoltól. Az ukrajnai gyökerű >>>

Félmeztelenre vetkőzött egy Femen-aktivista a Szent Péter téren

Felfedte kebleit a Femen radiklis njogi szervezet egy aktivistja cstrtkn Rmban, a Szent Pter tri betlehemi jszolnl, azt hirdetve, hogy Isten egy n. Mindez nhny rval azt kveten trtnt, hogy Ferenc ppa a Szent Pter bazilika trre nyl lodzsjrl elmondta a karcsonyi hres Urbi et Orbi ldst.Az aktivista a tmegben elvegylve kora dlutn hirtelen levette a pljt, tugrotta a jszol krli korltot s karjaiba vette a kisded figurjt. Keblein a God is woman (Isten egy n) felirat volt olvashat. Az akcinak egy csendr vetett vget, aki utnarohant, elvette tle a gyermek Jzus szobrt, ktelezte, hogy ltzzn fel, majd j messzire >>>

Félmeztelenre vetkőzött egy nőjogi aktivista a Szent Péter téri …

Felfedte kebleit a Femen radikális nőjogi szervezet egy aktivistája csütörtökön Rómában, a Szent Péter téri betlehemi jászolnál, azt hirdetve, hogy Isten egy nő. Mindez néhány órával azt követően történt, hogy Ferenc pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a karácsonyi híres Urbi et Orbi áldást. 1 Az aktivista a tömegben elvegyülve kora délután hirtelen levette a pólóját, átugrotta a jászol körüli korlátot és karjaiba vette a kisded figuráját. Keblein a God is woman (Isten egy nő) felirat volt olvasható. Az akciónak egy >>>

Félmeztelen Femen-aktivista a betlehemi jászolnál

Felfedte kebleit a Femen radikális nőjogi szervezet egy aktivistája csütörtökön Rómában, a Szent Péter téri betlehemi jászolnál, azt hirdetve, hogy Isten egy nő. Mindez néhány órával azt követően történt, hogy Ferenc pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a karácsonyi híres Urbi et Orbi áldást. Az aktivista a tömegben elvegyülve kora délután hirtelen levette a pólóját, átugrotta a jászol körüli korlátot és karjaiba vette a kisded figuráját. Keblein a God is woman (Isten egy nő) felirat volt olvasható. Az akciónak >>>

Félmeztelenre vetkőzött egy Femen-aktivista a Szent Péter téri …

mozaik  2014.12.25. | 21:05 Félmeztelenre vetkőzött egy Femen-aktivista a Szent Péter téri betlehemi jászolnál 561 5 Felfedte kebleit a Femen radikális nőjogi szervezet egy aktivistája csütörtökön Rómában, a Szent Péter téri betlehemi jászolnál, azt hirdetve, hogy Isten egy nő. Mindez néhány órával azt követően történt, hogy Ferenc pápa a Szent Péter bazilika térre nyíló lodzsájáról elmondta a karácsonyi híres Urbi et Orbi áldást. Az aktivista a tömegben elvegyülve kora délután hirtelen levette a pólóját, átugrotta a jászol körüli korlátot >>>

Félmeztelenül pózolt a jászolnál a Vatikánban

Flmeztelenre vetkztt a Femen njogi szervezet aktivistja a Szent Pter tri betlehemi jszolnl. Egy Femen-aktivista pljt ledobva szaladt a Szent Pter tren fellltott betlehemi jszolhoz, majd a karjaiba vette a kisded figurjt. Keblein a God is woman (Isten egy n) felirat volt olvashat. A Femen aktivistjt takarja be egy csendr a vatikni Szent Pter trenForrs: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani Az akcinak egy csendr vetett vget, aki utnarohant, elvette tle a gyermek Jzus szobrt, ktelezte, hogy ltzzn fel, majd j messzire elvezette a jszoltl. Mindez nhny rval azt kveten trtnt, hogy Ferenc ppa a Szent Pter >>>

Félmeztelen Femen-aktivista vette kézbe Jézust

Az aktivista a tömegben elvegyülve kora délután hirtelen levette a pólóját, átugrotta a jászol körüli korlátot és karjaiba vette a kisded figuráját. Mellén a God is woman (Isten nő) felirat volt olvasható. Az akciónak egy csendőr vetett véget, aki utánarohant, elvette tőle a gyermek Jézus szobrát, kötelezte, hogy öltözzön fel, majd messzire elvezette a jászoltól. >>>

Femen-akció nélkül nem telhet el karácsony a Vatikánban

A radikális feminista szervezet egy aktivistája félmeztelenül bukkant fel a Szent Péter téri betlehemi jászolnál, azt üzenve, hogy Isten egy nő. Az akciója pár órával Ferenc pápa karácsonyi áldása után történt. VINCENZO LIVIERI / AFP 220volt.hu - Boldog karácsonyt! 🙂 Az aktivista a tömegben elvegyülve kora délután hirtelen levette a pólóját, átugrotta a jászol körüli korlátot és karjaiba vette a Jézus figuráját. Mellein a God is woman felirat volt olvasható. Az akciónak egy csendőr vetett véget, aki utánarohant, >>>