Többször megzavarták Marine Le Pen május 1-jei beszédét

Főoldal / Külföld

Miközben a megosztott francia szakszervezetek külön-külön ünnepeltek a május elsejei felvonulásokon, a szélsőjobboldali Nemzeti Front hagyományos párizsi nagygyűlésén kétszer is megzavarták a pártelnök beszédét. először az apja, majd a Femen aktivistái.

A pártelnök apja, a 86 éves pártalapító, aki lányával köztudottan nincsen beszélő viszonyban, felment a színpadra és megállt a pulpitus előtt, ahol Marine Le Pen éppen a beszédéhez készülődött. Jean-Marie Le Pen rá sem nézett a lányára - aki kényszeredett mosollyal szándékosan a jegyzeteibe bújt -, győzelemre emelte a kezét, és perceken át ünnepeltette magát a tömeggel. Aztán lement a színpadról, beült egy gépkocsiba és elhajtott a helyszínről, a lánya beszédét nem hallgatta meg.

Miután Marine Le Pen belekezdett a beszédébe pénteken a párizsi Opera előtti téren, három félmeztelen nő a testén Heil Le Pen felirattal, kezében megafonnal megjelent egy erkélyen. A három aktivista a náci Harmadik Birodalmat megidéző nagy vörös zászlókat engedett le az erkélyről és náci karlendítéssel üdvözölte a huhogó tömeget, mielőtt a Nemzeti Front biztonsági szolgálatához tartozó emberek erővel eltávolították őket onnan. "Ezen a május 1-jén csak meglepetések történnek" - mondta a szélsőjobboldali politikus, aki kénytelen volt tíz percre megszakítani a beszédét.

A Femen nőjogi szervezet félmeztelen aktivistáit eltávolítják egy erkélyről, ahonnan a francia ellenzéki szélsőjobboldali Nemzeti Front ellen tüntettek a párt május 1-jei ünnepségének helyet adó párizsi Garnier Opera közelében 2015. május 1-jén. (MTI/EPA/Yoan Valat)

Via: hirado.hu

Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~eNy3E$63q

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply