Félmeztelen nők akarták elvinni Putyin szavazatát + Videó + Képriport

A fiatal lányok azt írták testükre, hogy „Lopnék Putyinért”, „Tolvaj”. A meglepő akcióikról ismert mozgalom aktivistáit a rendőrök és a biztonsági erők gyorsan őrizetbe vették. Erre az is indokul szolgált, hogy a lányok el akarták vinni azt a szavazóurnát, amelybe Putyin a szavazatát bedobta.

Dmitrij Peszkov miniszterelnöki szóvivő „fiatal bolondok” akciójának minősítette a történteket. Hangoztatta, hogy szerinte az aktivisták a „romantika szellemében” élnek.

Az orosz miniszterelnök egyébként nem sokkal korábban feleségével, Ljudmilával együtt szavazott az irodában. A politikus újságíróknak azt mondta, hogy jól aludt az éjszaka, reggel sportolt, és csak ezt követően indult el. Reményét fejezte ki, hogy a választásokon sokan vesznek részt, és felelősségteljesen voksolnak.



11
Félmeztelen nők akarták elvinni Putyin szavazatát

Oroszország-szerte egyébként máris számos választási visszaélésről számoltak be. Az ellenzéki Jabloko párt internetes oldalán azt állította, a távol-keleti Vlagyivosztok 155. számú választási irodájában egyes szavazók megérkezésükkor meglepve hallották, hogy ők már leszavaztak. Egy internetező azt írta, hogy a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban a helyi választási bizottság egy tagja, akinek azt volt a feladata, hogy egy börtönbe eljuttassa a szavazóurnát, hirtelen mozdulattal 30 szavazólapot dobott be a ládába.

A Golosz jogvédő szervezet és a Forbes amerikai magazin orosz kiadásának közös internetes oldalán már nagy számban vannak visszaélésekről szóló beszámolók.

Mihail Kaszjanov ellenzéki politikus, aki Putyin korábbi elnöksége idején kormányfő volt, volt felettesére célozva vasárnap közölte: „a mostani elnökválasztás nem szabad… nem fogjuk törvényesnek elismerni az elnököt.”

Jelena Ponomarjova, a 2210-es szavazókör választási bizottsági elnöke az MTI-nek elmondta: „ilyen nagy érdeklődést nem tapasztaltam a decemberi parlamenti választáson. Az időseknek elvittük volna a szavazóurnát, de elhárították a felajánlást, mert mindenképpen el akartak jönni. Voltak persze olyanok, akik csak azért jelentek meg, hogy elmondják, szerintük mi nincs rendben, de általában véve nyugodt volt a helyzet”. 2500 szavazásra jogosultat vártak, és fél tizenkettőkor azt jelenthette, hogy addig a jogosultak 12 százaléka jelent meg. Nagyon sokan szavaztak olyanok, akik nem ebben a körzetben laknak, de volt igazolásuk. Például az iskola munkatársai vagy a választási bizottság tagjai – mondta Jelena Ponomarjova.

„Mihail Prohorovnak reális esélye van arra, hogy bekerüljön a második fordulóba” – mondta a férfi, aki a kerületben született, sokakat ismer, és sokakkal beszélgetett. „Itt leszünk a szavazatszámlálás végéig, figyelünk, hogy ne lehessen csalni” – mondta fiatalabbik társa.

A szavazóhelyiségből kilépők közül többen szívesen nyilatkoztak az MTI-nek is: egy idősebb hölgy elpanaszolta, hogy a gondozása alatt lévő rokkant unokaöccsének nem szállítottak ki mozgó urnát, hiába kérték. Azt mondták nekik, hozzák be, de ezt nem tudták volna megoldani. Fia szerint régóta minden el volt döntve, nem számít a szavazatuk. Az idős asszony felháborodottan kérte, ki kellene deríteni végre, vajon hova tűnnek el ezek a szavazatok. „Putyinéi lesznek? Nincs rá szükségünk” – mondta.

Egy negyvenes üzletasszony nem titkolta, hogy Vlagyimir Putyinra szavazott, mert érthető, kiismerhető jelölt, tudja, hova tart vele Oroszország. „Ez az én önálló döntésem, felsőfokú végzettségem van, 1968-ban születtem, megéltem a kilencvenes éveket, a kommunistákat” – jelentette ki.

Egy ötven év körüli asszony röviden fogalmazott: Prohorovra szavazott, mert ő a legjobb a rosszak között.

Via: mno.hu


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~EpW5L$e6

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply