Félmeztelen ukránok tüntettek Davosban

2012. január 29., vasárnap 11:51 |

Három hiányos öltözékű ukrán hölgyet vettek őrizetbe a hétvégén Davosban a Világgazdasági Fórumon, akik a szegények igényeire akarták felhívni a világ vezető politikusainak és befolyásos cégigazgatóinak a figyelmét az AP jelentése szerint.

A három tüntető eljutott egészen addig az épületkomplexumig, ahol a davosi találkozót minden évben tartják. A bejárat előtt deréktól felfele teljesen levetkőztek, majd a kemény fagyban megpróbáltak átmászni a kerítésen. Mivel ez sikertelen volt, transzparenseket tartottak a magasba, és a mellkasukon is volt olvasható pár szlogen, hogy minden egyértelmű legyen.

A „Krízis: Davosban gyártották”, „A gengszterek Davosban buliznak”, valamint a „Miattatok vagyunk szegények” mondatok kiötlői az ukrán Femen szervezet tagjai voltak, akik hazájukban hasonló félmeztelen tüntetések szervezésével lettek híresek és népszerűek. Általában különböző szociális problémákra próbálják meg felhívni a figyelmet.

A Femen protestált már nyugdíjkorhatár emelés ellen, tiltakoztak Kijevben a nyári melegvíz korlátozás miatt és kiruccantak a szomszédos Fehéroroszországba is az újságírók jogait védeni. Összességében valóban fontos jogokért állnak ki, csak a nem szokványos módszer kérdésessé teszi, hogy mennyire hatásosan.


000 Par6815454

A helyi rendőrök elvezették a félmeztelen tüntetőket, és Thomas Hobi szóvivő szerint tájékoztatták őket, hogy nem szabad tüntetniük Davosban. Hobi szerint a három hölgyet vasárnap már szabadon is fogják engedni.

A Femennel párhuzamosan a Szálld meg a Wall Streetet elnevezésű mozgalom tagjai is meg akarták zavarni a találkozó résztvevőinek nyugalmát. Bár sokkal többen voltak az ukránoknál, igazán csak annyi kellemetlenséget okoztak, hogy egyik tagjuk felszólalás nélkül otthagyott egy kerekasztal-megbeszélést, ahová meghívták, hogy ismertesse a mozgalom álláspontját.

Open all references in tabs: [1 - 7]

Via: index.hu


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~O3vWF$Tq

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply