Meztelen keblükkel harcolnak az ukrán amazonok

Forrás: Wikipedia/Flickr/Femen

Anna Hucol a főideológus

"Istenünk a nő, küldetésünk a tiltakozás, fegyverünk a puszta mell" - a Femen jelmondata.

Az ukrán nők felrázása, társadalmi aktivitásuk növelése, 2017-ben pedig nőforradalom szervezése - ezek a céljai a Femen ukrán nőmozgalomnak, amelynek tagjai arról lettek híresek, hogy fedetlen mellekkel, félmeztelenül küzdenek az igazukért. Az utóbbi hetekben az ukrán-lengyel közös rendezésű foci Európa-bajnokságot kísérő prostitúció ellen tiltakozó csoport négy évvel ezelőtt indította az első akcióját. Akkor még fedett keblekkel, bikiniben ugrottak bele egy kijevi szökőkútba, hogy a kollégiumokban tapasztalható melegvíz-hiány miatt tiltakozzanak. Később, ahogy egyre komolyabb célokat fogalmaztak meg, úgy került le az aktivistákról a ruha.

A meztelenség: szabadság

"A meztelen nő szabad nő" - állítja egy friss interjúban Anna Hucol, a mozgalom egyik alapítója, aki szerint a meztelen nőt nem ellenőrzi a férfiuralmú társadalom, váratlan felbukkanása pedig idegessé teszi a férfiakat, emellett rendkívül figyelemfelkeltő is.

Hucol szerint ezt igazolja, hogy folyamatosan konfliktusban vannak a férfiuralmat leginkább megtestesítő rendvédelmi szervekkel. "Kiderült, hogy egy ilyen patriarchális országban a férfiak számára semmi sem ijesztőbb, mint ha pucér nők tiltakoznak a saját térfelükön egy nagyon fontos eseményen" - mondta Hucol a New Europe hírportálnak. A Femen félpucér aktivistái ugyanis rendre kemény rendőri fellépéssel szembesülnek.

Hucolt - aki a 2008-as alapításkor 25 éves volt, társai pedig nála is fiatalabbak - a külföldi munkalehetőségekkel becsapott és prostitúcióra kényszerített fiatal ukrán nők szomorú történetei dühítették fel annyira, hogy megszervezze a mozgalmát. Szerinte előttük "hiányzott a női aktivizmus az ukrán társadalomból". Az eredetileg közgazdásznak készülő és korábban rendezvényszervezéssel foglalkozó nő az egyetlen a mozgalom vezetésében, aki nem vesz részt a félmeztelen-megmozdulásokban. Azét tartózkodik ettől, hogy legyen "egy komoly arc" is, aki a hivatalos szerveknél és talk-show-kban tudja képviselni a Fement.

Ellentmondásos kifejezésmód

A csoport először a 2010-es ukrán elnökválasztás idején kapott nagyobb sajtónyilvánosságot, amikor annál a szavazóhelyiségnél dobták le a pólóikat a kamerák és fotósok tömege előtt, ahova Viktor Janukovics elnökjelöltet várták. "Álljon le az ország megerőszakolása!" - kiabálták, mielőtt elráncigálták volna őket a rendőrök.

Még abban az évben megjelentek az egyik legjelentősebb ukrajnai divatbemutatón is, ahol félmeztelen aktivistáik "A kifutó egy húsbolt" és "Modellek, ne menjetek bordélyházba" feliratú táblákkal tiltakoztak, de megkapta tőlük Mikola Azarov ukrán miniszterelnök is, amiért nem vett be egyetlen nőt sem a kormányába.

Forrás: AFP/Andreas Solaro
Rómában (A képekre kattintva galéria nyílik)

A régimódi feministáknak azonban nem tetszik a dolog. "Úgy néznek ki, mint a kurvák" - idézte a Spiegel német magazin internetes kiadása Maria Dmitrijeva nemi szerepeket vizsgáló kutatót. "Pucér melleiket mutogatják, és akár okkal vagy ok nélkül teszik ezt, egészen bizonyos, hogy nem szolgálja a társadalmi párbeszédet."

Mások szerint is visszatetsző, hogy félmeztelenül tiltakoztak az ellen, hogy a nőket szexuális tárgyként használják ki. "Ellentmond az üzenetünknek, ahogy kifejezzük magunkat" - ismerte el 2010-ben az AP hírügynökségnek Hucol. Egyik alapítótársa, a rendszeresen félmeztelenül tiltakozó Alekszandra Sevcsenko szerint azonban szükséges a pucérkodás, hogy felfigyeljenek rájuk. "Felöltözve kezdtük, de senki nem vett észre minket. Nagyon szeretem, hogy ledobjuk a ruháinkat. Így hívjuk fel a figyelmet a mondanivalónkra."

Szexbomba és feminista

"Megvan a saját testünk, a saját szépségünk, szexualitásunk, és ezt összekapcsolhatjuk eszünkkel, ambícióinkkal, komoly céljaink megvalósításával" - mondta az AP-nek a szőke, újságírónak tanuló egyetemista, aki szerint igenis lehet valaki egyszerre szexbomba és feminista is. "Nem lenne szabad elrejteni a testünket. Van testem és ambícióm is. Így fogadjanak el" - mondta. 

Két éve októberben kisebb diplomáciai zűrt kavartak, amikor Vlagyimir Putyin közeledő ukrajnai látogatása előtt a kijevi Lenin-szobornál vetkőztek meztelenre aktivistáik, felszólítva Putyint, hogy hagyja békén Ukrajnát. "Ukrajna nem Alina" ezzel arra a feltételezésre utaltak, hogy Putyinnak kapcsolata van Alina Kabajeva orosz tornászbajnokkal. Ez az akció két aktivistájuknak egy éjszakát jelentett a börtönben.

Forrás: Femen/Ivan Sekretarev
Kijevben

Emlékezetes akciójuk volt, amikor a szaúdi nők autóvezetési jogaiért tiltakoztak egy autókaravánnal Szaúd-Arábia kijevi nagykövetsége előtt, a kocsikból félmeztelenül kihajolva lobogtatták tábláikat, rajtuk többek között a "Nőknek autót, a férfiaknak tevét" felirattal.

Cicis bögrék segítenek

A csoportnak körülbelül 20 félmeztelenséget is vállaló aktivistája, 300 ruhás tagja és több ezer internetes támogatója van. Facebook-oldalukon 30 ezer felett jár híveik száma. Szponzorjaik között van a német DJ Hell, illetve egy Kijevben működő amerikai újságíró, valamint és egy idős falusi, aki szomszédjai körében is értük kampányol. Árulnak bögréket és pólókat, amelyeken aktivistáik melleinek ukrán nemzeti színű lenyomata található.

Az utóbbi hónapokban külföldön igyekeznek bővíteni híveik táborát. Tavaly ősszel Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök ellen tiltakoztak olasz nemzeti színekre festve Rómában. Decemberben Fehéroroszország fővárosában, Minszkben tüntettek Alekszandr Lukasenko elnök diktatórikus hatalma ellen, ami után - saját bevallásuk szerint - a fehérorosz KGB elrabolta aktivistáikat, majd egy erdőbe hurcolták, késsel fenyegették, végül hajukat levágva, magukra hagyták őket.

Forrás: AFP/RIA Novosti
Ruhában

Tavaly decemberben Moszkvában is feltűntek, ahol Putyin újraválasztása ellen tiltakoztak "Isten, zavard el a cárt" feliratú táblákkal. Idén januárban a davosi Világgazdasági Fórumot próbálták megzavarni - őrizetbe vették őket -, februárban mínusz 22 fokban megint Moszkvában jelentek meg, hogy a Gazprom Ukrajna-ellenes "gázterrorja" ellen tiltakozzanak, márciusban pedig az isztambuli Kék mecset előtt tüntettek a muszlim nők elleni savas támadások ellen.

A mozgalom exportja

Legutóbb a múlt héten szerveztek akciót, a kijevi Szent Szófia-katedrális harangtornyát szállták meg, és kilógattak egy Stop feliratú transzparenst, majd megkongatták a harangokat, hogy tiltakozzanak egy új, az abortusz tiltását elrendelő jogszabálytervezet ellen. Az aktivisták az egyházat is kritizálták azért, mert beleszólnak az állam ügyibe.

Evsztratij érsek, az ukrán ortodox egyház egyik vezetője a sztálinista ideológiához hasonlította ezt az érvelést. "Határozottan elutasítom ennek a szervezetnek az akcióját, ugyanakkor megértem, hogy vannak olyan erők, amelyek azt szeretnék, hogy a hit, a vallás be legyen zárva a templomokba, mint a szovjet időkben, amikor nem volt szabad nyilvánosságra lépni vagy szellemi erkölcsi értékeket közvetíteni a táradalom számára" - idézte az érseket a Femen honlapja.

Jelenleg azért kampányolnak, mert a közös lengyel-ukrán foci-Eb-re látogató külföldi férfiak miatt várhatóan elharapózik a prostitúció, és azon dolgoznak, hogy politikai párttá alakuljanak és világszerte követőket toborozzanak. "Arról álmodozunk, hogy az összes európai fővárost és az Egyesült Államokat is felkeressük, helyi Femen-csoportokat alapítsunk, és elterjesszük ideológiánkat, hogy megvédjük a szabad nőket, hogy felszabadítsuk őket a szexuális, gazdasági és politikai kizsákmányolás alól" - nyilatkozta tavaly Sevcsenko az Animalnewyork.com amerikai underground magazinnak.

Via: origo.hu


Short link: [Facebook] [Twitter] [Email] Copy - http://whoel.se/~5BR0N$qR

This entry was posted in HU and tagged on by .

About FEMEN

The mission of the "FEMEN" movement is to create the most favourable conditions for the young women to join up into a social group with the general idea of the mutual support and social responsibility, helping to reveal the talents of each member of the movement.

Leave a Reply