Category Archives: HU

Eb-jegyzet: Érzék, ami kell

Ám  ennyit a FEMEN-ről, hiszen az élet közbeszólt. Szegény Kassai Viktor esete alaposan felkavarta a kedélyeket, s ennek kapcsán olvastam egy elemzést, amellyel én is egyetértek. Mégpedig azzal, hogy a játékvezetésben  a mostani feladatmegosztással  a jó értelemben vett ösztönösségnek is kevesebb szerep jut. Amely  nem csak a sípmestereknél, de a játékban is fontos tényező. Nem tanulható érzék, illetve képesség: egyszer csak jön és kész.  Bárki, aki valaha is futballozott  a megmondhatója,   mikor,  melyik pillanat  tűnt el, amikor a kapuba >>>

Érzék, ami kell – jegyzet

Ám  ennyit a FEMEN-ről, hiszen az élet közbeszólt. Szegény Kassai Viktor esete alaposan felkavarta a kedélyeket, s ennek kapcsán olvastam egy elemzést, amellyel én is egyetértek. Mégpedig azzal, hogy a játékvezetésben  a mostani feladatmegosztással  a jó értelemben vett ösztönösségnek is kevesebb szerep jut. Amely  nem csak a sípmestereknél, de a játékban is fontos tényező. Nem tanulható érzék, illetve képesség: egyszer csak jön és kész.  Bárki, aki valaha is futballozott  a megmondhatója,   mikor,  melyik pillanat  tűnt el, amikor a kapuba >>>

Torta a kijevi belügyi szóvivő arcába

Volodimir Poliscsuk, a belügyminisztérium szóvivői irodájának vezetője közölte: az eset hétfő délután történt a minisztérium főbejárata előtt, amikor éppen néhány televíziós csatornának akart nyilatkozni. Az aktivista az újságírók háta mögül dobta felé a tortát, és az az arcán találta el. Ezután a nő beszállt egy rá várakozó taxiba, és sietve távozott. Poliscsuk elmondta: a Femen közlése alapján úgy tudja, a tortát azért vágták hozzá, mert állítólag „helytelenül” kommentálta azt az esetet, amikor rendőrök >>>

EB-Tortát vágott egy ukrán feminista aktivista a kijevi belügyi …

EB-Tortát vágott egy ukrán feminista aktivista a kijevi belügyi szóvivőhöz Tortát vágott a belügyi szóvivőhöz a Femen ukrán feminista szervezet egyik aktivistája Kijevben. 2012.06.19 11:56MTI Kinyomtatom Fórumozok róla +Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret Volodimir Poliscsuk, a belügyminisztérium szóvivői irodájának vezetője közölte: az eset hétfő délután történt a minisztérium főbejárata előtt, amikor éppen néhány televíziós csatornának akart nyilatkozni. Az aktivista az újságírók háta mögül dobta felé a tortát, amely az arcán találta >>>

EURO-2012 – Tortát vágott egy ukrán feminista aktivista a kijevi … – Galamus

MTI 2012. június 19., kedd 11:34 Tortát vágott a belügyi szóvivőhöz a Femen ukrán feminista szervezet egyik aktivistája Kijevben. Volodimir Poliscsuk, a belügyminisztérium szóvivői irodájának vezetője közölte: az eset hétfő délután történt a minisztérium főbejárata előtt, amikor éppen néhány televíziós csatornának akart nyilatkozni. Az aktivista az újságírók háta mögül dobta felé a tortát, amely az arcán találta el őt. Ezután a nő beszállt egy rá várakozó taxiba, és sietve távozott. Poliscsuk elmondta: a Femen közlése alapján úgy tudja, >>>

Meztelen nők tüntettek Rióban

HirdetésNők tüntettek a nők jogaiért (Reuters)Az asszonyok népi viseletben törzsi dobokkal a kezükben vonultak a felhőkarcolók között. Rióban szerdán kezdődik, s péntekig tart Rio +20 elnevezésű nemzetközi konferencia. Az asszonyok népi viseletben, törzsi dobokkal vonultak felA fő téma, miként lehet megvalósítani a gazdasági és társadalmi fejlődés ütemét, úgyhogy a szegények aránya csökkenjen, s ne terheljék ennél jobban a környezetet. A csúcstalálkozón részt vesz egyébként Áder János köztársasági elnök is. Blikk-információ >>>

FEMEN aktivistákat raboltak el Ukrajnában

Hivatalos megerősítést is kapott az a hír, ami szerint egy ismeretlenekből álló férficsoport az Európa-bajnokság donyecki meccse előtt elrabolta a FEMEN nevű feminista szervezet három tagját - írja a Guardian.Alekszandra Sevcsenko, Anna Bolsakova és Jana Zsdanova is az Eb alatt nagyon aktív csoport vezetői. "Három tagunk eltűnt. Nem tudjuk, hol lehetnek" – mondta az egyik vezető aktivista, Anna Gucol. A donyecki rendőrség kizárta annak lehetőségét, hogy a 15 férfi által elkövetett emberrablásnak köze lehet a nők megjelenéséhez. >>>

Hadat üzentek a lengyel prostik az ukrán feministáknak

A Femen mozgalom tagjai nem ismeretlenek a világsajtó számára, rengeteg rendezvényen részt vesznek, általában „felül semmiben”, és a nők jogaiért tüntetnek. A radikális aktivisták most a labdarúgó Eb miatt tiltakoznak, attól tartanak ugyanis, hogy felélénkül a szexturizmus Lengyelországban és Ukrajnában. A mozgalom legutóbb Varsóban tiltakozott, a tornára az „Ukrajna nem bordélyház” szlogennel készültek. Az Eb alatt több tiltakozó megmozdulást terveznek, és azt szeretnék, ha a prostitúció ismét bűncselekmény lenne. A The Krasnals csoportnak azonban >>>

Emberméretű pöccsel tiltakoznak a FEMEN ellen

A The Krasnals nevű lengyel művészcsoport képekben is hangot adott annak, hogy szeretnék, ha a FEMEN prostitúció ellen tüntető feministái a saját országukban hőbörögnének. Szerintük több ebben az iparágban dolgozó nő is számított arra a plusz pénzre, amit a lengyel-ukrán szervezésű Európa-bajnokság hoz, ezért jó lenne, ha békén hagyná őket a saját országukban az ukrán aktivistacsoport. >>>