Tag Archives: újság

Az olimpián is feltűntek a pucér ukrán aktivisták

Augusztus másodikán a FEMEN a Tower Bridge környékén tüntetett. Az akcióval, amelynek a rendőrség vetett véget, arra szerették volna felhívni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság figyelmét, hogy a muzulmánok lakta országokban továbbra is elnyomják a nőket, és a világ legnagyobb sportrendezvényéről ki kell tiltani azokat az államokat, ahol  az iszlám jog van érvényben. Szerintük ezek az országok a részvétellel és a NOB támogatásával megpróbálják elterelni a figyelmet az áldozatokról. (Képek a hajtás után!) >>>

Félmeztelenül támadt a főpapra

Hirdetés Kirill és kísérete alig szállt ki a repülőgépből, máris egy félmeztelen amazon támadt rá, hátára fekete betűkkel pingált „Kill Kirill", vagyis „Öld meg Kirillt" felirattal. A szőke aktivistát egy fekete csuhás pap és egy testőr állította meg, miközben azt kiáltotta az orosz főpapnak, hogy „takarodj!". >>>

Félmeztelen aktivista sértegette Kirill pátriárkát Kijevben

A nő így tiltakozott a főpásztor ukrajnai látogatása ellen. Félmeztelenül, hátán "Öljétek meg Kirillt" felirattal akarta magát rávetni a Femen nevű ukrán szervezet egyik női aktivistája Kirill orosz ortodox pátriárkára csütörtökön a kijevi repülőtéren. "Takarodj!" - kiáltotta a pátriárkának a magát újságírónak kiadó fiatal szőke nő, miközben letépte magáról a pólóját, és a hátán feltűnt a fekete "Kill Kirill" ("Öljétek meg Kirillt") felirat. Az aktivistát egy >>>

Félmeztelen aktivista sértegette Kirill pátriárkát

HirdetésFélmeztelenül, hátán "Öljétek meg Kirillt" felirattal akarta magát rávetni a Femen nevű ukrán szervezet egyik női aktivistája Kirill orosz ortodox pátriárkára a kijevi repülőtéren. A nő így tiltakozott a főpásztor ukrajnai látogatása ellen. "Takarodj!" - kiáltotta a pátriárkának a magát újságírónak kiadó fiatal szőke nő, miközben letépte magáról a pólóját, és a hátán feltűnt a fekete "Kill Kirill" ("Öljétek meg Kirillt") felirat. Az aktivistát egy fekete csuhát viselő pap és egy testőr állította meg, még mielőtt elérhette >>>

Félmeztelen aktivista sértegette Kirill pátriárkát Kijevben – Galamus

MTI 2012. július 26., csütörtök 17:59 Félmeztelenül, hátán "Öljétek meg Kirillt" felirattal akarta magát rávetni a Femen nevű ukrán szervezet egyik női aktivistája Kirill orosz ortodox pátriárkára csütörtökön a kijevi repülőtéren. A nő így tiltakozott a főpásztor ukrajnai látogatása ellen. "Takarodj!" - kiáltotta a pátriárkának a magát újságírónak kiadó fiatal szőke nő, miközben letépte magáról a pólóját, és a hátán feltűnt a fekete "Kill Kirill" ("Öljétek meg Kirillt") felirat. Az aktivistát egy fekete csuhát viselő pap és egy testőr >>>

Topon a pucér tüntető csajok

Topon a pucér tüntető csajok A nőjogi szervezet arra próbálja felhívni a figyelmet akcióival – félmeztelen tagjai hol itt, hol ott bukkannak fel és okoznak fennakadást –, hogy Ukrajna és az UEFA az Eb alatt lealjasítja a férfilakosságot, csak a fociról, a szexről és a sörről szól minden. Tény, hogy az Európa-bajnokság ideje alatt fellendül a szexipar, a prosti­tuáltak tarifái az egekbe szöktek, a drukkerek nem félnek kipróbálni a lányok szolgáltatásait. Kérdés azonban, hogy a félmeztelen akciók alkalmasak-e arra, hogy felhívják a figyelmet >>>

Megint mellek villantak egy stadionnál

Ismét tüntettek a félpucér ukrán nők: a FEMEN nőjogi szervezet aktivistái június 24-én, a kijevi olimpiai stadionnál dobták le a pólójukat, hogy újra tiltakozzanak a prostituáltak tevékenysége ellen. Konkrétan az zavarja őket, hogy a foci-Eb miatt nagyon sokan veszik igénybe a kéjnők szolgáltatásait, szerintük viszont a sportbajnokságnak enélkül kellene zajlania. Bizonyító erejű fotók a galériában. >>>

Újra tiltakozott a FEMEN az Eb-n

Egészen pontosan az ukrán-lengyel közös rendezésű torna alatt Kijevben elszaporodó alkalmi prostituáltak miatt tiltakozott a FEMEN nevet viselő társaság. Annak is egy félmeztelen aktivistája, aki a Funtik névre hallgató, az Eb mérkőzéseinek eredményeit megjósoló disznó számára elkerített területen demonstrált felső nélkül, és egy egyezményes angol kifejezést a testére pingálva . A szurkolói zónában valóban megnövekedett a kéjelgés, ennek adott hangot a szervezet, akinek buzgó tagját mellesleg elvitték a rendőrök. A FEMEN egyébként még az Eb-t megelőzően >>>