Category Archives: HU

Kivonulnak a félmeztelen aktivisták

Rendőrségi razzia volt a Femen kijevi irodájában. Az ukrán hatóságok szerint a rajtaütés során pisztolyt és kézigránátnak látszó tárgyat találtak, a Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Kirill orosz ortodox pátriárkát célkeresztben ábrázoló, obszcén feliratokat tartalmazó képek mellett.„Fél órával ezelőtt rendőrök jöttek, és azt mondták nekünk, hogy panaszt kaptak arról, hogy fegyvereket és robbanószereket tárolunk az irodánkban. Természetesen nem vettük ezt komolyan, de az, hogy pillanatokkal később egy egész különleges >>>

Félnek a félpucér feministák

Olekszandra Sevcsenko, a szervezet egyik vezetője közölte, hogy az utóbbi időben öt támadást hajtottak végre a szervezet aktivistái ellen. Megértették a jelzést, úgy döntöttek, hogy felhagynak ukrajnai tevékenységünkkel. „Meg akarjuk tartani aktivistáinkat, és meg akarjuk védeni őket a támadásoktól. Félünk, hogy megölnek bennünket" – fogalmazott. Szerinte a szervezet tagjai nagyobb biztonságban tudhatják magukat külföldön, ahol "az ukrán hatalom nem éri el őket, és veszély esetén védelmet kérhetnek a helyi rendvédelmi szervektől". Azt nem >>>

Elhagyja Ukrajnát a Femen nőjogi szervezet

„Az utóbbi időben öt támadást hajtottak végre a szervezet aktivistái ellen. Megértettük a jelzést, és úgy döntöttünk, hogy felhagyunk ukrajnai tevékenységünkkel. Meg akarjuk tartani aktivistáinkat, és meg akarjuk védeni őket a támadásoktól. Félünk, hogy megölnek bennünket” – jelentette ki Olekszandra Sevcsenko. Hozzátette, hogy a szervezet tagjai nagyobb biztonságban tudhatják magukat külföldön, ahol „az ukrán hatalom nem éri el őket, és veszély esetén védelmet kérhetnek a helyi rendvédelmi szervektől”. A Femen-vezető ugyanakkor nem árulta >>>

Fegyverrel harcol az ukrán Femen?

A kijevi rendőrség közleménye szerint egy névtelen bejelentést követően vizsgálták át a mozgalom főhadiszállását, ahol a házkutatás során egy második világháborús pisztolynak és egy kézigránátnak látszó tárgyat, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Kirill orosz ortodox pátriárkát célkeresztben ábrázoló képeket találtak. A Femen ugyanakkor azt állítja, hogy a fegyvereket a hatóságok helyezték el irodáiban. „Megérkeztek a helyszínre és arra utasítottak minket, hogy hagyjuk el a házat, mert egy bejelentés szerint >>>

Ukrán hatóságok: fegyverek voltak a Femen főhadiszállásán

Főoldal / Külföld Forrás: MTI | 2013. augusztus 27. kedd 21:15 | Betű méret növelése Betű méret csökkentése A kijevi rendőrség keddi közlése szerint fegyvereket találtak a Femen ukrán nőjogi mozgalom irodáinak átkutatása során. A szervezet tagadja a vádakat, és a hatóságok újabb provokációjának nevezte az esetet. A kijevi rendőrség közleménye szerint egy névtelen bejelentést követően vizsgálták át a mozgalom főhadiszállását, ahol a házkutatás >>>

Elhagyja Ukrajnát a Femen

Elhagyja Ukrajnát a Femen Felfüggeszti ukrajnai tevékenységét és elhagyja az országot a félmeztelen tüntetéseiről ismertté vált Femen ukrán nőjogi mozgalom az aktivistáit ért sorozatos támadások miatt. 2013.08.27 22:13MTI Kinyomtatom Fórumozok róla +Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret "Az utóbbi időben öt támadást hajtottak végre a szervezet aktivistái ellen. Megértettük a jelzést, és úgy döntöttünk, hogy felhagyunk ukrajnai tevékenységünkkel. Meg akarjuk tartani aktivistáinkat, és meg akarjuk védeni őket a támadásoktól. Félünk, hogy megölnek >>>

Kivonul a Femen Ukrajnából

Aktivistáit ért sorozatos támadások miatt felfüggeszti ukrajnai tevékenységét és elhagyja az országot a félmeztelen tüntetéseiről ismertté vált Femen ukrán nőjogi mozgalom – jelentette be kedden Olekszandra Sevcsenko, a szervezet egyik vezetője. „Az utóbbi időben öt támadást hajtottak végre a szervezet aktivistái ellen. Megértettük a jelzést, és úgy döntöttünk, hogy felhagyunk ukrajnai tevékenységünkkel. Meg akarjuk tartani aktivistáinkat, és meg akarjuk védeni őket a támadásoktól. Félünk, hogy megölnek bennünket” – jelentette >>>

Végleg feladták a félmeztelen ukrán nők

Felfggeszti ukrajnai tevkenysgt s elhagyja az orszgot a flmeztelen tntetseirl ismertt vlt Femen ukrn njogi mozgalom az aktivistit rt sorozatos tmadsok miatt - jelentette be kedden Olekszandra Sevcsenko, a szervezet egyik vezetje. Befejezi ukajnai tevkenysgt a Femen njogi mozgalom. "Az utbbi idben t tmadst hajtottak vgre a szervezet aktivisti ellen. Megrtettk a jelzst, s gy dntttnk, hogy felhagyunk ukrajnai tevkenysgnkkel. Meg akarjuk tartani aktivistinkat, s meg akarjuk vdeni ket a tmadsoktl. Flnk, hogy meglnek bennnket" - jelentette ki Olekszandra Sevcsenko vezet. Hozztette, hogy a szervezet >>>

Az ukrán hatóságok szerint fegyverek voltak a Femen főhadiszállásán

Felfggeszti ukrajnai tevkenysgt s elhagyja az orszgot a flmeztelen tntetseirl ismertt vlt Femen ukrn njogi mozgalom az aktivistit rt sorozatos tmadsok miatt - jelentette be kedden Olekszandra Sevcsenko, a szervezet egyik vezetje."Az utbbi idben t tmadst hajtottak vgre a szervezet aktivisti ellen. Megrtettk a jelzst, s gy dntttnk, hogy felhagyunk ukrajnai tevkenysgnkkel. Meg akarjuk tartani aktivistinkat, s meg akarjuk vdeni ket a tmadsoktl. Flnk, hogy meglnek bennnket" - jelentette ki Olekszandra Sevcsenko.Hozztette, hogy a szervezet tagjai nagyobb biztonsgban tudhatjk magukat klfldn, ahol >>>

Femen-aktivistákat vertek össze Odesszában

A közlemény szerint Hanna Hucol Femen-vezetőt, Olekszandra Sevcsenko aktivistát, és Viktor Szvjatszkijt, a szervezet tanácsadóját szombat este érte a támadás a dél-ukrajnai városban. Az elszenvedett sérülések miatt kórházi ellátásra szorultak.  A szervezet azt állítja, hogy előre kitervelt támadást hajtottak végre aktivistáik ellen, ami mögött az ukrán "különleges szolgálatok" állnak. A Femen követeli a belügyminisztériumtól, hogy biztosítson éjjel-nappali védelmet aktivistáinak. A belügyminisztérium Odessza megyei részlege megerősítette annak >>>